hm

tudom,tudom,azt mondtam,hogy mostmár addig nem írok,ameddig te nem írsz,de ismersz már annyira,hogy szeretem kiírni magamból,ha nyűgöm van.szóval most is megpróbálkozom valami ilyesmivel,de ez nem ment fel téged,te ugyanúgy adós vagy egy idefirkantással.remélem mostmár lesz rá időd.
szóval...nem is tudom hol kezdjem...a lényeg,hogy sajnálom,hogy mindig ilyen negatív előérzeteim vannak,és csak a rosszra tudok gondolni.egyáltalán nem unlak,nem azért vetettem fel a dolgot.csak volt pár helyzet,amikor úgy éreztem,hogy nem tudunk egymásnak mit mondani,és hogy ebből később baj lehet,hogy ez vezethet ahhoz,hogy megunhatjuk egymást.aztán végül is mindig akadt valami beszédtéma,és tök jól eldumáltunk amikor a víznél ültünk,vagy kaja közben.egyébként nincs senki,akivel így eltudnék beszélgetni bármiről.ezt szeretem bennünk különösen.egyáltalán nem érzem úgy,hogy rámakaszkodnál,mert erre vártam,hogy fennt legyél,és sokat legyünk együtt.csak nem szabad átesnünk a ló túloldalára,hogy annyit legyünk együtt,hogy megunjuk egymást,ne hiányozzunk egymásnak,hogy már ne adjon semmi plusszt a találkozás,hogy ne legyen megszokás ez az egész.én csak azért elmélkedek ilyenekről,mert féltem a kapcsolatunk.féltem,hogy ne menjen tönkre ez a csodálatos dolog veled.de tudom,hogy ezzel a folyamatos kattogással meg az őrületbe kergetlek téged.másrészt meg néha olyan vagy,olyan bunkón szólsz hozzám,mint pl a telefonba is,hogy elgondolkodok rajta,hogy ha így viselkedsz velem,akkor én miért görcsölök,pityergek azon,hogy jól érezd magad pesten,és ne bánd meg ezt az egészet.ilyenkor feleslegesnek érzem azokat a könnyeket,amiket érted hullajtok.
szóval a lényeg,hogy csak féltésből aggódom.szeretném,hogy várd,hogy találkozzunk,hogy hiányozzam,hogy jól eső érzés legyen az,hogy együtt vagyunk.nem pedig,hogy átcsapjon egy megszokás félébe.